Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagy Bettina csak azért is megmutatná a világnak

A világbajnok Nagy Bettina negyedik lett a WBPF budapesti Eb-jén. A sportmodell versenyző úgy érzi, mindent kiadott magából, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy minél hamarabb újra bizonyíthasson.

Nagy Bettina fitnesz

"Három hónap kőkemény munkája és versenydiétája véget ért, és lezárult ezzel a versennyel. Higgyétek el, én mindent maximálisan megtettem, hogy kihozzam magamból a legtöbbet, és elmentem a határokig. Kilenc kg-ot fogytam, emellett megtartva a nőiesen kidolgozott izomzatot, feszességet és szárazságot, ami ehhez a Sport Modell kategóriához (elvileg) kell. Végül a 4. helyen sikerült végeznem, nyilván mint sportoló és versenyző el tudom fogadni, hogy most így döntöttek a bírák."

Nagy Bettina fitnesz
 
"A verseny és a hangulat maga szuper volt, főleg amiatt, hogy ennyien drukkoltatok és szurkoltatok nekem a versenyen, még a távolból is! Ez átjött, és éreztem, akkor is és most is erőt ad!"

Nagy Bettina fitnesz

A verseny után nem sokkal aztán így írt a motivációjáról: "Ha valamit nagyon akarsz, ne hagyd, hogy mások meggyőzzenek arról, hogy nem tudod elérni, és amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak, az akarat mindenre képes. Mert kitartó munkával mindenkiből az lesz, ami lenni szeretne!"

1 Tovább

Úgy formálódott a testem, ahogy akartam

A világbajnok Nagy Bettina édesanyja a WBPF nyíregyházi Eb-kvalifikációs versenyén különdíjat nyert a fitlady kategóriában. Az 54 éves, hihetetlenül sportos Koltai Gabriella nagyon élvezte, hogy újra színpadon lehetett.

fitnesz Koltai Gabriella Nagy Bettina
"Élveztem, ahogy a felkészülés alatt úgy formálódott a testem, ahogy akartam. És eltűnt a felesleg onnan is, ahonnan amúgy soha... Aztán, jó volt újra érezni a barnító illatát, és újra átélni a verseny izgalmát" - írta a Facebookon.

 

2 Tovább

Nagy Bettina izgatott és éhes

Nagy Bettina számolja a napokat, annyira várja a WBPF budapesti Európa-bajnokságát.

Nagy Bettina fitnesz

"Nagyon várom már, és eléggé izgatott vagyok, nem mellesleg... éhes (is) non-stop. Sport Modell kategóriában versenyzem, újra. :))" - írta a Facebookon, hozzátéve, hogy elkísérte Nyíregyházára az anyukáját, aki a Fitness Lady kategóriában indult.

Nagy Bettina fitnesz

Bettina édesanyja, az 54 éves Koltai Gabriella Nyíregyházán, a WBPF Eb-kvalifikációs versenyén különdíjat kapott.

Nagy Bettina fitnesz

3 Tovább

Fitneszes trükk a kávézóban

Nagy Bettina szerint arra is van megoldás, ha valaki versenydiétában be szeretne ülni valahova. Persze, kell hozzá egy kis trükk is, hogy élvezetes legyen a finomság elfogyasztása.

fitnesz Nagy Bettina

"Diétában hová is üljek be, amikor jó az idő, és mit is tudok enni és inni? Örök kérdés - nagy dilemma :)) Versenydiétában az utolsó három hétben hosszú kávé tej-cukor-édesítő nélkül - de még szerencse, hogy volt nálam egy adag vaníliás fehérje, így az étterem kellős közepén kivettem a kis táskámból. Tipikus testépítő. Sütkérezve a napfényben az új napszemüvegemben."

 

0 Tovább

Orange style

Nagy Bettina már alig várja, hogy megkezdődjön a budapesti WBPF Eb. 

Nagy Bettina, a háromszoros fitmodell-világbajnok újra a színpadra készül. Óriási dilemmában volt, hogy folytassa-e, és ha igen, akkor melyik kategóriában. A fitmodellből kiizmosodott, de túlságosan atlétikus külsőt nem akart. Sportmodell kategóriában készül a visszatérésre. A WBPF Európa-bajnoksága Budapesten, a MoM Sportcsarnokban lesz május 28-29-én.
Nagy Bettina fitnesz
"Orange Style. Még 24 nap, és Európa-bajnokság" - írta a Facebookon.

0 Tovább

Reblog