Drávucz-Virág Niki, a WBPF bikinimodell versenyzője elmesélte, hogy hány kiló szaladt fel rá a terhesség alatt, és az új céljait is elárulta.

"És akkor jöjjenek a valós számok. És igen, ez vagyok én! Annak ellenére, hogy kiskorom óta mindig sportoltam (RSG, atlétika, triatlon, úszás, kosárlabda, latin tánc ), nem a legjobb külsővel rendelkeztem.

Majd 2103-ban elkezdtem versenyre készülni, ami azért előnyömre segített, annak ellenére, hogy közel nem volt tökéletességben a színpadi forma 2013-2014-ben sem. Aztán jött a terhesség...  Ez idő alatt sikerült 25 kg-ot felszednem az alap 65kg-hoz képest, ami azt kell, mondjam, nem kevés.

fitnesz Drávucz-Virág Niki

Sokáig nem is akartam és nem is nagyon tudtam diétázni, mivel a szoptatás miatt inkább ettem, persze teszem hozzá, jól is esett. 

Majd 2016 decemberében úgy döntöttem, a tükörképem láttán (amit addig inkább kerültem), itt az idő összeszedni magam, és ismét a szenvedélyemnek hódolni, és magammal is törődni.

És elkezdtem. 

fitnesz Drávucz-Virág Niki

Most tartok ott, hogy visszaszereztem a súlyom, ami még elég kevés, de mindent megteszek, hogy életem eddigi legjobb formáját hozzam ki magamból. Három hónap es egy pici. Aztán jön a csoda és egy álom kezdete, már csak valóra kell váltani! Én mindent megteszek."

A témáról bővebben itt olvashat: Hogyan edzenek a fitneszesek a terhesség alatt?