Glaszta Andrea tavaly megnyerte a Fitparádét, és indul a WBPF idei, budapesti Európa-bajnokságán. Későn kezdett el versenyezni, és elárulta a győzelmének a titkait.

fitnesz Glaszta Andrea

"A sport mindig is része volt az életemnek. Középiskolás koromban kézilabdáztam, majd többféle csoportos órát próbáltam ki. Nagyon szerettem ezeket az órákat, de a fitnesz-testépítés mindig is vonzott" - mesélte Glaszta Andrea, aki a fitneszt és a testépítést 7 éve kezdte el.

fitnesz Glaszta Andrea
"Sajnos élethelyzetem és egészségi állapotom miatt versenyezni csak 39 éves koromban sikerült, de addig is rendszeresen edzettem. Egy idő után életmódommá vált ez a sport, és a táplálkozásomat is e szerint építettem fel. Eleinte csak heti 3-szor edzettem, de amikor észrevehető lett a változás, mindig több- és több időt töltöttem az edzéssel. Nagyon sokat olvastam erről a sportról és a hozzá kapcsolódó táplálkozásról, hogy minél jobban és sikeresebben tudjam csinálni."

fitnesz Glaszta Andrea

A kalocsai sportolónőnek edzője ekkor nem volt, így saját magának kellett kitapasztalnia mindent. "Figyelnem kellett, hogy a testem mire hogy reagál mind az edzések, mind pedig az étkezések során. Mondhatni, hogy 3 éve teljes életmódot váltottam. Fokozatosan vettem ki a fehér lisztet, cukrot, és a nem minőségi ételeket az étkezéseimből. Mára már egyiket sem fogyasztom. Előnybe részesítem azonban a fehér húsokat - ezek közül is a csirke és pulykamellet -, a halakat (tőkehal, tonhal, tilápia), és a minőségi szénhidrátokat mint a zabpehely, basmati rizs, jázmin rizs és a nagy kedvenc édesburgonya. Rengeteg rostban gazdag zöldséget fogyasztok, úgymint a brokkoli, spenót, jégsaláta, zöldbab. Figyelek a napi ötszöri étkezésre és a folyadék bevitelre, ami az esetemben 3,5-4l/ nap."

fitnesz Glaszta Andrea

Mint elmondta, versenyidőszakon kívül engedékenyebb magával szemben, de a fehér liszt és a cukor számára ebben az időszakban is tiltólistán szerepel.

fitnesz Glaszta Andrea

Mivel úgy érezte, hogy ebben a sportban találta meg önmagát, így tavaly eldöntötte, hogy megméretteti magát egy versenyen is. "A WBPF szövetség őszi versenyét (Fitparádé) tűztem ki magam elé célul. E cél elérése érdekében először heti 6 napot edzettem, majd heti 7 napot. Volt olyan nap, amikor naponta 2 edzésem is volt. Mivel maximalista vagyok, a diétát szinte élveztem, mindent magamnak készítettem el. Az eredmény nem maradt el, sikerült a Fit Lady kategóriámban az első helyet megszerezni."

fitnesz Glaszta Andrea

Fontosnak tartja, hogy ne csak egy bizonyos testrészek formázását tűzzük ki célul, hanem a teljes testünkre figyeljünk oda. "Éppen ezért még a verseny előtt elkezdtem egy testépítő-fitnesz oktatói tanfolyamot, hogy tudásommal másoknak is tudjak segíteni.
A sport megtanít az alázatra és a küzdésre, de emellett rengeteg erőt, kitartást és önbizalmat tud adni. Céljainkat soha nem szabad feladni, a kifogások nem visznek előrébb minket!" - vallja. "Éppen ezért további célokat tűztem ki magam elé. Az őszi verseny hatalmas motivációt adott a számomra, és így felkészülésemben egy magasabb kategóriát tűztem ki, hogy a tavaszi verseny szezonban indulni tudjak."